Prológus

Csak futottam és futottam. Nem voltam képes elhinni, hogy ez velem történik meg. Ilyen nem létezik. Könnyeimet már nem tudtam visszatartani. Fátyolos tekintetemen keresztül észre sem vettem, hogy valaki előttem lép ki egy éjjelnappali boltból, két telepakolt szatyrot cipelve.

A zacskók tartalma szétszóródott az utcán, könnyáztatta arcom a meghökkent fiú mellkasán pihent. Mikor felemeltem a tekintetem, elvesztem az ismerős, zöld szemekben. Emlékek jutottak eszembe. Emlékek, melyek ezalatt a másfél év alatt történtek, melyekben övé volt az egyik főszerep. A Mikulás-bál, a szilveszter, az évnyitó, a közös tánc, és még rengeteg mesés pillanat. Nevetések, mosolyok, érintések… Ó, mily szép emlékek.

- Heni? – rántott vissza a valóságba mély, de lágy hangja – Te sírtál?

Hirtelen felfogtam, hogy mi is történik körülöttem. Amilyen gyorsan csak tudtam, lekászálódtam róla, majd próbáltam valamennyire rendbe szedni magam. A pulcsim ujjával letöröltem az arcomról a könnyeimet, majd ujjammal párszor végigszántottam kócos, nyirkos hajam. Nem mertem a szemébe nézni.

Miközben az utcán térdelve próbáltuk összeszedni a szétszóródott élelmiszert, magamon éreztem fürkésző pillantását. Felálltam és a mellkasomhoz szorítottam a gyümölcsökkel és konzervekkel teli szatyrot. Ő is követte példámat, jobb kezében könnyedén tartotta a másik zacskót.

Talán csak fél méterre álltunk egymástól, próbálta elkapni a tekintetem, de én inkább elfordítottam a fejem. Nem örültem, hogy ilyen állapotban lát.

- Heni – szólalt meg nemsokára – Mi történt?

Sóhajtottam egyet. Ugyan mi értelme lenne elmondani neki? Úgyse értené meg…